MURPHY tapasztalatai a biztosításról 1994.
Írta: Dögei Sándor
Szerkesztette: Pálos Miklós
Minden jog átengedve, szabad közlésre
Bevezetés
A biztosítás egy nagy klasszikusa fogalmazta meg valahol: "Ahhoz, hogy jó és sikeres biztosítási szakember lehessél, háromféle tulajdonsággal mindenképpen rendelkezned kell:
a) cinizmussal, hogy képviselni tudd a biztosító érdekeit a kárt szenvedett, de kártérítésre nem jogosult ügyfelekkel szemben
b) empatikus képességgel, hogy megértsd az ügyfelek problémáit is, és
c) humorérzékkel, hogy el tudd viselni önmagad, ha az elozo két tulajdonság egyszerre lakozik benned."
Ez természetesen nem pont így hangzott el, és csak egy önkényesen kiragadott idézet egy másik önkényesen kiragadott idézetbol. Ennek ellenére jól szemlélteti azt a látásmódot, ami a murphológia tudományában és a biztosítósok életérzéseiben közös.
A mindent színén és fonákján egyszerre vizsgáló (és így természetesen elviselhetetlenül eklektikus) módszer jó lehetoséget adhat arra, hogy magunkba és másokba nézzünk, megismerjük a másik oldal problémáit is. Mivel a biztosítás sajnos évek óta konfrontációs helyzetben van, minden közeledési lehetoséget ki kell használni.
A most következo zavaros oldalakon a biztosítás mindennapi és nem mindennapi helyzeteit igyekeztük Murphy szemüvegén keresztül áttekinteni. Azaz dehogyis, hiszen Murphy szemüvege nem muködött volna, és akkor nem látunk semmit. Szóval Murphy szemléletével vizsgáltuk meg a biztosítás különbözo oldalait, szereploit, és idonként ugyanazt a törvényt két oldalról is alkalmaztuk, amibol olybá tunhet, mintha nem lennénk következetesek. Pedig nekünk a következetlenségünk a következetességünk.
Természetesen tagadhatatlan, hogy ötlet és szemléletadó bázisként felhasználtuk Arthur Bloch Murphy törvénykönyve, avagy miért romlik el minden? (Gondolat Budapest, 1988) címu könyvét (mely hivatkozás ellen a szerzo lehet, hogy élénken tiltakozna, de nem adunk rá módot). Ahol közvetlen a kapcsolat, az utalás, ott egy egyszeru zárójelbe tett oldalszám jelöléssel hivatkozunk az eredetire.
Megpróbáltuk a téziseket rendszerezni, de mint Murphy is mondhatta volna, semmit nem lehet tökéletesen rendszerezni, a legfontosabb dolgok minden rendszerezés skatulyáiból kilógnak.
Jelen összeállításunk témájából következoen mindenkihez szól, hiszen kétféle ember van a világon, akinek van biztosítása, és ... a másik fajtára kár is emlékeznünk.
Próbáljunk meg tehát egyszer ezen összeállítás kapcsán megértoen gondolni mindazokra, akik a biztosítási szakmában dolgoznak idegtépo körülmények között máról holnapra a saját egyéni érdekeiket szem elott tartva, továbbá azokra, akik saját érdeküket felismerve, vagy kényszerbol biztosítást kötöttek, vagy fognak kötni, valamint azokra, akik ezt a meccset kívülrol próbálják irányítani.
A biztosítók és az ügyfelek közös érdekei létezésének végso bizonyítékaként hadd álljon itt végül egy idézet Woody Allen A szendvics feltalálása címu könyvébol:
"Cloquet belátta: minden hiába. Egymagának kell a sorsával szembenéznie. Nincs isten. Az élet céltalan. Minden mulandó. Még a nagy Shakespeare muvei is elenyésznek egy napon, melyen a világegyetem porrá ég - nem mintha a Titus Androcinusért olyan nagy kár lenne, no de a többiért?! Nem csoda, hogy annyian öngyilkosok lesznek! Miért ne vetnének véget ennek az abszurditásnak? Mi másért, ha csak egy belso hang miatt nem, mely azt mondja: Élj! Valahonnan belülrol szüntelenül halljuk a parancsot: Élj tovább!
Cloquet felismerte a hangot, saját biztosítási ügynökének a hangját. Hát persze gondolta, Fishbein nem akar ráfizetni."
1. fejezet
melyben szót kér a biztosító ÜGYFELE, valamint amely fejezet megjelölés a célt is szolgálja, hogy sejteni lehessen: még legalább egy újabb fejezet következik.
Emellett (a könyv mellett) megismerhetjük az ügyfél kicsinyes problémáit, ezért már mindannyian biztosítósok akarunk lenni, ha újra születhetünk.
MURPHY törvényének ügyfélszolgálati alkalmazásai, avagy az ügyfélnek dolga van a biztosítóval
A türelem relativitásának törvénye
A várakozók közül mindenki türelmetlenebb és idegesebb nálad.
Folyománya: Mindig közvetlenül mögötted áll a legtürelmetlenebb ügyfél.A lokális homérsékleti maximum törvénye
Kánikula esetén a város legmelegebb helye a biztosító ügyfélszolgálati irodájában van.
Kiegészítése: Ez a meleg csak az ügyfélszolgálati pult innenso oldalán érezheto.Ba Mba törzsfonök szitán átlátási törvénye
Ha a biztosító ügyfélszolgálati eloadója mosolyogva fogad, akkor vagy a slicced nincs felhúzva, vagy a parókád csúszott félre, vagy leetted a nyakkendodet.
Pech Béla törvénye
Ha több ügyfélszolgálati pult is van, akkor mindig a másik pultnál intézik a te ügyedet.
Folyománya: A második sor kivárása után kiderül, hogy az ügyintézés bizonyos részeire csak az elozo ablaknál dolgozó kolléga a jogosult.A figyelmetlen mindig többször fárad
Csak amikor sorra kerülsz az ügyfélszolgálati eloadónál, akkor jut eszedbe, hogy azt a szerzodésedet, amely miatt bejöttél a biztosítóhoz, másik társaságnál kötötted.
Karinthy aránypár törvénye
A biztosító ügyfélszolgálata elott várakozó sor hossza fordítottan arányos azzal az idovel, amennyi az ügyed elintézéséhez szükséges.
Majdnem pesszimista törvény
Soha se tévesszen meg, ha rövid a sor az ügyfél váróban:
- mindenki ahhoz az egy ablakhoz vár, ahová neked is menned kell,
- az elotted álló ügyiratát nem találják, és ezért másfél órát kell vele foglalkozni,
- eléd kerül még három olyan ügyfél, akik már egyszer kivárták a sort, csak valamivel vissza kellett jönniük.
Folyománya: Az ügyintézéshez szükséges ido annak teljes befejezteig sohasem becsülheto elore.
Tanács: Mindig úgy tervezz, hogy az ügyfélszolgálati ido végén elküldenek azzal, hogy rád ma már sajnos nem kerül sor! Akkor csak kellemes meglepetés érhet.Mc Járod törvénye
Kötelezo gépjármu felelosségbiztosítási befizetési csekkedet vagy meg sem kapod, vagy téves díjjal, vagy téves adatokkal,
1. sz. folyománya: Minden negyedévben személyesen is fel kell keresned a biztosítót.
2. sz. folyománya: Minden díjfizetést legalább egyszer utólag igazolnod kell a biztosítónál.
3. sz. folyománya: A biztosító annak ellenére, hogy ezt megteszed, díjnemfizetés miatt megszünteti a biztosításodat.Kozmikus biztosítási ügyfél törvény
Ha villanyszámlásként mégy a biztosítóhoz, akkor is ügyfél vagy.
Kárrendezési törvények
Pech Béla II. törvénye
Ha biztosítási károd van, akkor éppen abban a hónapban mondtad fel a biztosításodat, vagy felejtetted el befizetni a biztosítási díjat.
A jég érzékelo képessége
A jég megérzi, hogy mely földekre nem kötöttek biztosítást jégverés ellen.
A 22-es csapdája, avagy az ügyfél kockázati életbiztosítási paradoxonja
Ha van egy nagyösszegu kockázati életbiztosításod, sohase tudod eldönteni , hogy azzal jársz-e jobban, ha meghalsz lejárat elott, vagy ha megéled azt, és veszni hagyod a pénzed.
A károsultak I. alaptörvénye
Ha egy kár kifizetését meg lehet akadályozni, akkor azt a biztosító meg is akadályozza.
A károsultak II. alaptörvénye
Ha kár ér, akkor a biztosítási szerzodésedbol éppen az a kockázat van kizárva, amely a kárt okozta.
A visszajáró lelkek törvénye, avagy ne kössön biztosítást, akinek nincs elég szabadsága.
Bármennyi dokumentumot adsz be kárigényed beje lentésekor, mindig van egy, ami hiányzik ahhoz, hogy egybol rendezze a biztosító.
Általánosítás: Soha nem intézheted el ügyedet elsore a biztosítónál. (A számolást minden újabb találkozáskor újra kell kezdeni, tehát mindig az számít elso esetnek, amikor éppen a biztosítónál jársz.)A stressz kumulációjának törvénye
Ha a biztosító elutasítja a kárigényedet, akkor másnap találkozol a másik biztosító ismeros ügynökével, aki megmondta, hogy náluk kösd a biztosításod.
A lassú kapcsolás törvénye
Csak akkor jössz rá, hogy tulajdonképpen milyen biztosítást kötöttél amikor az elso károd megtörténik.
A kiszámíthatatlan idopontokban történo cselekmények bekövetkezési ideje
A kárbecslo mindig éppen abban a félórában keres fel, amikor családod egyik tagja sem tartózkodik otthon.
Kovács úr 26 év után megpróbálja lefizetni élete második biztosítási kárszakértojét
Ha le akarsz fizetni egy kárszakértot, akkor biztos, hogy az a biztosító egyetlen olyan alkalmazottja, akit nem lehet megvesztegetni, és az ilyen kísérletek után óvatosságból még szigorúbb lesz.
A nyomtatványok metafizikai törvénye
Nincs olyan hosszú kárbejelentési nyomtatvány, amelynél ne lenne hosszabb is.
A levél, mint baljóslatú jel
Ha levelet kapsz a biztosítótól, az minimálisan azzal jár, hogy nyolc napon belül meg kell jelenned személyesen a biztosító irodájában, mert valamit elrontott a biztosító adminisztrációja.
A rontás törvénye
A kárbejelentési nyomtatvány kitöltését mindig akkor rontod el, amikor már csak két sor van hátra ahhoz, hogy kész legyél vele.
Relativitási törvény
Amikor megértést követelsz a kárrendezotol a lábtörésed miatt kiderül, hogy aznap már tíz haláleseti ügyet rendezett.
Canada Bill Jones mottója (71.)
"Erkölcsileg megengedhetetlen megengedni, hogy a pénz a balekoknál maradjon."
Biztosítási csalás folyománya: Erkölcsileg megengedhetetlen megengedni, hogy a pénz a biztosítónál maradjon.Bölcseleti törvény az emberismeret haszontalanságáról
A rosszindulatú és a segítokész kárrendezot
- a kifizetett kártérítés összegének tekintetében semmi nem különbözteti meg egymástól.
Jó tanács: A kárrendezo is ember, habár ez nem látszik rajta.
Charnock papa törvényének (190) biztosítási változata
Akkor tanulsz meg igazán káromkodni, ha gépjármukárodat akarod rendezni a biztosítónál.
Biztosításkötési törvények
Amikor hagyod magad behúzni a kelepcébe, avagy magad sétálsz az oroszlán barlangjába.
Az ellenszenvek vonzásának törvénye
Minél jobban utálsz biztosítási ügynökökkel tárgyalni, annál gyakrabban kényszerülsz rá.
Aki keres, nem talál
Ha biztosítást akarsz kötni, akkor hónapokig nem sikerül biztosítási ügynököt találnod.
A mennyiségi változás minoségi változásba történo visszacsapásának törvénye
Minél több biztosító van a piacon, annál jobban hasonlítanak egymásra termékeik, tehát annál kevesebb a választási lehetoséged.
T. Veds döntési törvénye
Ha több biztosító termékei közül választhatsz, akkor biztos, hogy a számodra legkevésbé meg felelot, de a legdrágábbat választod.
Az árukapcsolás végtelen sorának törvénye
Ha megkötsz egy biztosítást, akkor fél éven belül kiderül, hogy az csak akkor elonyös számodra, ha még két kiegészíto biztosítást is megkötsz mellé.
A pesszimista ügyfél törvénye
Bármilyen sok kérdést is teszel fel az ügynöknek a biztosítási szerzodés feltételeirol a két legfontosabbat mindig elfelejted.
Következtetés: A helyzet bármilyen pontos megismerése esetén sem lehet elore tudni, hogy mi egy biztosítás megkötése kapcsán a legfontosabb kérdés.A hibák halmozódásának Józsi bácsi-féle törvénye
Ha egy biztosítási feltétel egy mondatát nem érted, mégis megkötöd a biztosítást, akkor azon mondat alapján nem fog fizetni a biztosító egy károdra sem.
Fatal törvénye
Ha egy biztosító csodbe ment, akkor biztos, hogy nála van a megtakarításos életbiztosításod.
Folyománya: Mindez akkor következik be, amikor már csak egy év van hátra a 19 éve fizetett biztosításodból a lejáratáig.A relativitás elvének biztosítási piaci alkalmazása
Az, hogy egy biztosítás a legjobb a piacon, még nem jelenti azt, hogy jó termék.
A piac felderíthetetlenségének törvénye
Amint - gondos körültekintés után - aláírsz egy legalább két évre szóló biztosítási szerzodést, egy másik biztosító ügynöke ugyanazokat a szolgáltatásokat fél áron kínálja.
Hac Sak Ug Ynem törvénye
A: A tökéletes biztosítási szerzodési feltételek egyaránt elonyösek a biztosítónak és a biztosítottnak.
B: Nincsenek tökéletes biztosítási feltételek.
C: Ha mégis vannak az "A"-nak megfelelo feltételek, akkor azok adócsalásra adnak lehetoséget.
D: Ha megtalálod ezt a feltételt, a következo évtol megváltoznak az adójogszabályok.Az utolsó elégtétel elvesztésének törvénye
Bármilyen társaságban meséled el a biztosítónál elszenvedett igazságtalanságodat, mindig van valaki, aki azt mondja, hogy az semmi, és elmeséli, vele még disznóbb volt egy biztosító.
Ba Leck irracionalitási törvénye
Mindezek ellenére kénytelen vagy elismerni, hogy szükséged van biztosításokra és így biztosítókra is.
2. fejezet
amelyben megidéztetnek a magukat biztosítási szak embernek mondók is, továbbá ezzel bizonyítást nyer, hogy helyes volt a sejtés, miszerint legalább két hogy fejezete van ennek a munek
Murphy törvényének biztosítási marketing alkalmazásai
A hiba elkerülhetetlenségének reklámtörvénye
Minél körültekintobben készítesz elo egy reklámkampányt, annál nagyobb a valószínusége annak, hogy az egész szakma rajtad fog röhögni egy mégis becsúszó malor miatt.
A szelektálás alaptörvénye
Ha egy ügyfél megérti a biztosítás feltételeit, akkor nem szabad vele a biztosítást megkötni.
Vique törvényének (71. ) alkalmazása a biztosítási marketing megalapozására
Olyan az ember életbiztosítás nélkül, mint a hal esernyo nélkül.
Kibu Jóska üzletköto törvénye
Bármilyen jó magyarázatot is találsz az üzleti sikertelenségedre, a fonököd mindig tud egy ellenpéldát egy másik biztosítótól.
Canada Bill Jones mottójának (már hivatkozott: 71.) biztosítós verziója
Erkölcsileg megengedhetetlen megengedni, hogy a pénz az ügyfeleknél maradjon.
A tapasztalatok reprodukálhatatlanságának törvénye
Bármelyik sikeres üzletköto társad tapasztalatait akarod alkalmazni, nálad mindig befuccsol.
Reklám paradoxon
Minéi több pénzt fordítasz reklámra, az ügyfelek annál bizalmatlanabbak költekezo cégeddel szemben, viszont ha kevés pénzt fordítasz reklámra, akkor az ügyfelek el sem hiszik az üzletkötoknek, hogy létezik társaságod.
Az adminisztráció duplázódásának törvénye
Az ügyfélnek közvetlenül az ajánlat aláírása elott jut eszébe még egy olyan információ vagy ötlet, ami miatt az összes nyomtatványt újra ki kell töltened.
A sikeres ügynöki munka feltételének törvénye
Csak az lehet sikeres biztosítási ügynök, akit mindenki ismer, vagy akit senki sem ismer, esetleg akit néhányan ismernek.
Ha a fönti törvény nem is érvényesül mindig, az biztosan igaz, hogy nem lehet jó biztosítási ügynök, akit mindenki ismer, de az sem, akit senki sem ismer, valamint az sem, akit néhányan ismernek.Az 1994. évi VI. Törvény
A legjobb ügyfeled legalább egy olyan kockázatra is kér biztosítási fedezetet, amelyet céged soha nem vállal.
A sors igazságtalanságának törvénye
Ha egy jó ügyfelet heteken keresztül folytatott agitációval sikerül meggyozni, hogy szüksége van biztosításra, akkor megköti, de egy másik ügynökkel.
Az ido parametizálhatatlanságának törvénye
Ha meglévo biztosításának felmondási lehetoségéhez túl közeli idopontban kezded el meggyozni az ügyfeledet, hogy mondja fel biztosítását, és nálad kössön újat, akkor biztos, hogy kifut a határidobol. Ha túl korán kezded el a meggyozést, akkor felmondja a szerzodést, de még arra is van ideje, hogy szétnézzen a piacon és mással kössön biztosítást.
Folyománya: Csak akkor lehetsz biztos abban, hogy megkötöttél egy üzletet, ha megkaptad érte a jutalékot.Az ügynöki munka törvényszeru eredménytelenségének posztulátuma
- év elején nem lehet biztosítást kötni, mert mindenki elköltötte a pénzét a téli ünnepek alatt,
- tavasszal mindenki várakozik, hogy mit hoznak az év bizonytalanságai,
- nyáron mindenki szabadságon van,
- osszel már mindenki meg akarja várni az év végét, hogy tiszta képet kapjon anyagi helyzetérol,
- év végére kiderül, hogy a karácsonyi ajándékokon kívül semmire sincs pénzük az embereknek.
Ha éppen jó, akkor a legrosszabb alaptörvény
Ha egy biztosítási termékbol váratlanul sokat tudsz eladni, akkor valami nagyon nagy hibát követtél el.
A tökéletes meggyozo érv
Csak a halott nem forog életveszélyben, de lopás ellen o sincs beoltva.
A brókerek törvénykönyve
A brókerek X. törvénye
A kért biztosítási kockázat fedezetére a biztosítóktól kapott legolcsóbb díj olyan alacsony, hogy az nem fedezi a várt jutalékodat.
A brókerek IX. törvénye
Ha készítesz egy alapos és oszinte tuzbiztosítási kockázatfelmérést, akkor azt elolvasva az ügyfél ijedtében másnap az összes ingatlanát és ingóságát eladja, mielott leégne, illetve mielott biztosíthatnád.
A brókerek VIII. törvénye
Az ügyfél soha nem fogja megérteni, hogy mi a különbség a bróker és az ügynök között.
Folyomány: Mire a legjobb ügyfeleid mégis megértik a különbséget, addigra elfogadják a Biztosítási Törvényt, amely bevezet egy új elnevezést a brókerekre, és kezdheted a magyarázkodást elölrol.A brókerek VII., avagy a sznobok törvénye
Akkor lesz itt a Kánaán, ha a sznobok arról társalognak, hogy milyen biztosításokat kötöttek az elozo héten.
A brókerek VI. törvénye
Miután egy hetet eltöltöttél azzal, hogy egy nagyon jó ügyfél kockázatait felmérd kiderül, hogy egy másik brókernek adja a megbízást.
Az információhiány kellemetlenségét szemlélteto törvény
A brókerek legszellemesebb I.-V. törvényei a következo kiadásban jelennek meg.
Kockázatelbírálók törvényei
Alaptétel:
Mindig a legfontosabb kockázati tényezot nem fogod észrevenni.
Folyománya: A fonököd rögtön észreveszi, ha a kár bekövetkezett.Aki mer, az veszt
Ha sokakkal lehet biztosítást kötni ugyanarra a kockázatra, akkor biztos, hogy ott lesz eloször kár, ahol a legnagyobb kárt okozhatja.
A kockázatelbírálók döntésképtelenségének két alaptörvénye
- Amit el lehet lopni, azt el is lopják.
- Ami le tud égni, le is ég, ha biztosítást kötöttek rá.
Folyománya: Halastóra se köss tuzbiztosítást.
Végso konklúzió
Minden kármegelozési intézkedés új, még nagyobb kockázatokat szül.
Egy folyománya: Minél nagyobb értéku riasztó berendezést szereltetsz fel, annál nagyobb az esélye, hogy azt is ellopják.A kis biztosítók nagy törvénye
Ha kockázatvállalási kapacitásod X, akkor a legjobb üzleti lehetoségedhez szükséges kapacitás X+10.
Hátrahagyott törvény
Kedvenc kockázatodra soha nem találsz viszontbiztosítót.
Súlyosbitása: Ha végre mégis vállalják a kockázatot a viszontbiztosítók, addigra az ügyfél lép vissza az üzlettol.Vá Tesz törvénye
A viszontbiztosítási feltételek olyanok, mint az idojárás: beszélhetünk róla sokat, szidhatjuk, esetleg elore jelezhetjük, de tudatosan befolyásolni nem tudjuk oket.
A kockázatelbírálók és a kárrendezok együttmuködésének I. törvénye
Ha egy ügyfélnek a sok kára miatt felmondod a biztosítását, akkor a következo 10 évben nem lesz újabb kára.
Monojlovits Attila fejlesztési törvénye
Mire kialakítod az üzleti forgalomnak megfelelo kockázatelbírálói kapacitást, az új szerzések száma a felére csökken.
A dinamikus fejlodés törvénye
Ha egy év alatt kiképzel egy adott területre egy specialista kockázatelbírálót, addigra a cég egyéb okokból az érintett módozatok terjesztését leállítja.
Folyománya: Egy kockázat elbírálását sohasem az adott terület specialistája végzi.A nyomtatványok tökéletlenségének törvénye
A leggondosabban tervezett biztosítási ajánlati nyomtatványról is hiányzik legalább egy olyan adat, melyre a kockázatelbírálónak feltétlenül szüksége volna.
A biztosítási kárrendezok törvényei
Empirikus megfigyelés
A biztosított objektum, illetve eszköz károsodása egyenesen arányos értékességével.
J. Menzel következtetése
A tuzoltók mindig több kárt okoznak, mint a tuz.
Az információk szukösségének törvénye
A tuz okának megállapításáról szóló jegyzokönyv egyetlen biztos pontja, hogy valami égheto anyag elkezdett égni.
Az ido relativitásának törvénye
A tuzoltók mindig idoben érkeznek a tuz helyszínére. Ez az ido azonban többnyire a tuz keletkezéséhez képest egy meglehetosen távoli idopont.
A véletlenek egybeesésének törvénye
Minél rosszabb anyagi helyzetben van egy vállalkozás, annál gyúlékonyabbak eszközei.
Fatal II. törvénye
Bármilyen sok kizárást alkalmazol egy biztosítási feltételben, az ügyfelek mindig megtalálják azt az egy kibúvót, ami alapján fizetned kell.
A jég érzo lélek
Minél érzékenyebb egy növénykultúra a jégverésre, annál valószínubb, hogy jégverés éri.
A károk halmozódásának törvénye
Az árvízhullámok periodikusan ismétlodnek, de legvalószínubben akkor okoznak nagy kárt, amikor a biztosítónak egyébként is rossz éve van.
Vanek úr törvénye
Már öt éve hiába várod, hogy végre valaki megvesztegessen, mégis mindenki korruptnak tart (mellesleg igazuk is van).
Az adatok megváltozásának törvénye
Az ügyfél kezében és a nálad lévo biztosítási dokumentumokon lévo adatok soha nem egyeznek meg.
Az útvonalok determináltságának törvénye
Ha egy adott területen feladatod a helyszíni kárbecslo feladatok ellátása, akkor az egy napon felmérendo károk mindig úgy keletkeznek, hogy azok rendezéséhez a földrajzilag lehetséges leghosszabb és legrosszabb útvonalat kelljen megtenned.
Folyománya: Ha egy napon különösen sietsz haza, akkor a kocsid is lerobban közben.
Súlyosbítása: Ilyen esetben a kocsi mindig olyan helyen robban le, ahol semmilyen segítség nincs.Kutyatörvény
Ha házhoz kell menned kárt becsülni, a kutya biztos, hogy hamis.
Folyománya: Kifelé menet a kutya annál hamisabb, minél elégedetlenebb a gazda a megállapított kártérítési összeggel.
Oldalági folyománya: Nincsen olyan kutya, amelyik nem harap.
A biztosítási termékfejlesztok törvénytára
A biztosításmatematikus (aktuárius) alaptörvénye
Bármilyen trendet is mutat egy veszélynem statisztikája, amint beépíted egy díjkalkulációba, a trend megváltozik.
Juhos A. féle folyománya: A trend mindig úgy fordul meg, hogy abból a biztosítónak veszteségei legyenek.A nagyszámtalanság törvénye
A nagy számok törvénye csak annyiban érvényesül a biztosításban, hogy itt is vannak nagy számok.
Egy pesszimista általános következtetés
Nincsenek is törvények.
Lacika tapasztalata
Ha számolás közben fölfedezel egy hibát, és kijavítod, rá fogsz jönni, hogy szó sem volt hibáról.
Folyománya: Hiába jöttél rá, hogy a javításod tévedésen alapult, az eredeti szám még így is ki fog lógni az egyenletbol. (Scott második törvénye 16.)
További folyomány: A tévesen javított levezetésbol soha nem tudod reprodukálni az eredeti, helyes kalkulációt.Marai E. mint adótanácsadó nyilatkozik
Nincs olyan adótörvény, amelynél a következo évi rosszabb ne lenne a biztosítók és a biztosítottak érdekei szempontjából.
Folyománya: Az ügyfelek ezért is a biztosítót hibáztatják.
Gazdálkodási és adminisztrációs alkalmazások
A pénzmegmaradás speciális törvénye
A bonprofit biztosító biztosítási fedezete még drágább és hiányosabb, mint a profitorientálté.
A nagy biztosítók megfigyelése
Minél kisebb egy biztosító, annál hamarabb csodbe tud jutni.
A kis biztosítok megfigyelése
Minél nagyobb egy biztosító, annál nagyobbat tud bukni.
A sors következetlenségének biztosítási folyománya
Egy biztosítási botrány annak a biztosítónak árt a legtöbbet, amelynek a legkevesebb köze volt az egészhez.
Általános folyománya: Bármi is történik a biztosítási piacon, a te cégedet csak hátrányosan érintheti.Az 1994. évi CMXX. Törvény az átszervezésekrol
A biztosító minden átszervezése újabb átszervezési feladatokat vet fel. Az átszervezés mindig elbocsátásokkal is jár. Az átszervezés kapcsán több új felvételre van szükség, mint ahány személyt elbocsátottak.
Az optimátlan létszám törvénye
Nincs optimális létszáma a biztosító központjának. A forgalomhoz és a feladatokhoz képest mindig túlméretezett, ugyanakkor kapacitásgondokkal küzd.
A piac nagyságának irracionalitási törvénye
A biztosítók száma fordítottan arányos a piac méretével.
A gazdasági vezetok alaphipotézise
Minél többe kerül egy új biztosítás bevezetése annál kevesebb bevételt lehet belole elérni.
A törzsgárdatagok megfigyelése
Az újonnan jelentkezo alkalmazottak képességei mindig jobbnak látszanak a már ott dolgozókénál.
A Biztosításfelügyelet
Törvények az Olümposz hegyérol
Alaptörvény a Biztosításfelügyeletrol
A Biztosításfelügyeletnek soha nincs igaza, de mindig igazat kell adni neki.
A bürokratikus kapacitások önlekötési törvénye
Minél több alkalmazottja van a felügyeletnek, annál kevesebb energiája marad arra, hogy a biztosítókkal foglalkozzon.
A módosítási kényszer törvénye
Nincsen olyan beadvány, amelyet a felügyelet módosítás nélkül elfogadna.
A gyors kétszer fárad
Ha egy módozat oktatását még a jóváhagyási periódusban megkezded, akkor a Biztosításfelügyelet csak olyan mértéku módosítással hagyja jóvá, mely szükségessé teszi az újraoktatást.
A törvény meg nem maradásának törvénye
A Biztosítási Törvény nem létezik, csak átalakul.
Anonymus törvénye
A felügyelet csak arra jó, hogy a többi biztosítót be lehessen mószerolni.
Általános folyomány: Akit be lehet mószerolni, azt be is mószerolják.
Végkövetkeztetés: Mindenkit bemószerolnak.A felügyelet következetlenségének törvénye
Ha a felügyelet egy biztosítási módozatot bizonyos feltételekkel jóváhagy, abból semmi nem következik a következo módozat engedélyezésére.
H. L. Mencken törvényének (52.) alkalmazása:
Aki tudja csinálja, aki nem tudja felügyeli.
A dialektikus fejlodés Wéber J. féle törvénye
Amint a felügyelet jóváhagyja egy módozat feltételeit, rögtön eszedbe jut egy olyan probléma, ami miatt módosítani kell azokat.
A felügyelet vezetojének összefoglalója az év eredményeirol a biztosítási piac szempontjából:
Ez egy közepes év volt: rosszabb, mint az elozo, jobb, mint a következo.
A beavatkozás késleltetésének törvénye
Minden felügyelet csak utólag tudja megmondani, hogy hol, mikor, és hogyan kellett volna beavatkoznia a folyamatokba.
A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) törvényei
A szelektivitás ellehetetlenülésének törvénye
Bármilyen késön küldöd is el a meghívóját, az az elnökségi tag, aki ellenzi a határozati javaslatodat, biztos, hogy szabaddá tudja tenni magát az elnökségi ülésre.
Az affektivitás alaptörvénye
Ha egy probléma megoldását el akarod odázni, hozz létre szakértoi bizottságot.
Szerepköri törvénye
Az ügyfél definíciója: A MABISZ a kartellbe tömörült tisztességtelen biztosítókat képviseli.
A kis biztosítók tétele: A MABISZ a dönto súlyú nagy biztosítókat képviseli.
A nagy biztosítók érve: A MABISZ túl nagy arányba veszi figyelembe a marginális helyzetu biztosítók érdekeit.
Kovács János törvénye: Mi az a MABISZ?A MABISZ image-nek törvénye
A hétköznapi ember csak akkor hall a MABISZ-ról, ha az pénzébe fog kerülni.
Murphy biztosítási közmondásai
- Addig jár a kocsi az úton, amíg balesetet nem okoz.
- A személygépkocsinak is négy kereke van, mégis ellopják.
- Aki más javára biztosítást köt, maga fizetheti a díjat.
- Csalánba nem csap a mennyko, kivéve, ha biztosítva van.
- Addig nyújtózkodj, amíg a gerinced meg nem roppan!
- Addig nyújtózkodj, amíg érvényes az életbiztosításod.
- Hamarabb utolérik a sánta biztosítási ügynököt, mint az egészségeset.
- Madarat tolláról, kárszakértot a kártérítés végösszegérol ismerni meg.
- Ki mint teszi egészségi nyilatkozatát, úgy fizetheti életbiztosítási díját.
- Amit ma megköthetsz, ne halaszd holnapra!
- Sok biztosítónak sok az alja.
- Jobb ma egy lejárt biztosítás, mint holnap egy haláleseti kártérítés.
- Ajándék biztosításnak ne nézd a szolgáltatásait. Ahány ház, annyi baj legyen!
- Isten nem ver bottal, de ver jéggel.
- Biztosításom van, tehát vagyok.
- Ha nyaralás közben késo este Murphy biztosítási törvényeit akarod írni, akkor kifogy a tollad, és nincs nálad másik.
- Murphy végso következtetése:
- Kell, hogy legyen isten, mert a természet nem követhet el ennyi hibát.
