1995. évi XCVI. TÖRVÉNY

a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről


(2) A biztosító a szerződés megkötése előtt köteles beszerezni az ügyfél arra vonatkozó írásbeli nyilatkozatát, hogy az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatást megkapta.

(3) Ha a biztosító elfogadó nyilatkozatát bélyeg, igazoló jegy vagy pecsét tanúsítja, a biztosító köteles a biztosítás megkötésének helyén az (1) bekezdésben meghatározottakat tartalmazó tájékoztatót kifüggeszteni.

NYOLCADIK RÉSZ

AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÁSFELÜGYELET

I. FEJEZET

A FELÜGYELET JOGÁLLÁSA, MŰKÖDÉSE, TEVÉKENYSÉGE

A Felügyelet jogállása

103. § (1) A Felügyelet a pénzügyminiszter felügyelete alatt álló, önálló központi hivatalként működő, elsőfokú államigazgatási szerv.

(2) A Felügyelet hatásköre kiterjed az 1. §-ban meghatározott személyek 4. § és 5. § szerinti tevékenységének felügyeletére, az e törvényben szereplő hatósági eljárások lefolytatására.

(3) A Felügyelet részben önálló költségvetési szerv.

A Felügyelet irányítása

104. § (1) A Felügyelet elnökét a pénzügyminiszter javaslatára a miniszterelnök, elnökhelyetteseit a pénzügyminiszter nevezi ki és menti fel. A megbízatás időtartama hat év.

(2) A Felügyelet elnöke - a kinevezés és a felmentés joga kivételével - és elnökhelyettesei felett a munkáltatói jogokat a pénzügyminiszter gyakorolja.

(3) A Felügyelet elnökére, elnökhelyetteseire az e törvényben foglalt eltérésekkel a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

(4) A kinevezés visszavonásával szűnik meg a Felügyelet elnökének és elnökhelyetteseinek megbízatása, ha

a) jogerős bírói ítélet megállapítása szerint bűncselekményt követett el, vagy más módon a tisztségére méltatlanná vált;

b) tisztségének ellátására tartósan alkalmatlanná vált;

c) tisztségével való összeférhetetlenségét nem szüntette meg.

(5) A kinevezés visszavonásával egyidejűleg a Felügyelet elnökének és elnökhelyetteseinek közszolgálati jogviszonya is megszűnik.

105. § (1) A Felügyelet elnöke

a) irányítja a Felügyelet tevékenységét,

b) képviseli a Felügyeletet bel- és külföldön,

c) gyakorolja a munkáltatói jogokat a Felügyelet dolgozói felett,

d) gyakorolja a Felügyelet gazdálkodásával összefüggő jogokat,

e) gyakorolja mindazon jogokat, amelyekkel e törvény felruházza,

f) évente beszámol a pénzügyminiszternek a Felügyelet működéséről és költségvetésének végrehajtásáról.

(2) A Felügyelet elnökének és elnökhelyetteseinek alkalmazási feltétele a szakirányú felsőfokú végzettség.

(3) A Felügyeletnek rendelkeznie kell legalább egy-egy, a 49. § (1) bekezdésének b)-d) pontjaiban meghatározott biztosítói vezetőkre érvényes szakképzettségi, illetve biztosításügyben való foglalkoztatási előfeltételt teljesítő munkatárssal.

(4) A Felügyelet elnöke a (3) bekezdésben meghatározott vezetők tekintetében a szakképesítési előírás teljesítése alól egy alkalommal legfeljebb három évre felmentést adhat.

A Felügyelet feladata

106. § (1) A Felügyelet feladata, hogy - mint szakmai felügyeletet gyakorló szerv - e törvény előírásainak megfelelően

a) elősegítse a biztosítottak (szerződők, kedvezményezettek) érdekeinek megóvását,

b) ellenőrizze és értékelje e törvény, illetve egyéb, a biztosítási tevékenységre vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek teljesítését,

c) elbírálja az engedélykérelmeket,

d) nyilvántartsa a biztosítási tevékenységgel összefüggő adatokat, így különösen a 43. §-ban és a 138-139. §-ban foglaltakat.

(2) A Felügyelet e törvény előírásainak megfelelően ellenőrzi és értékeli

a) a biztosító pénzügyi helyzetét, a minimális szavatoló tőke és a minimális biztonsági tőke előírt mértékeinek meglétét, a biztosító mindenkori fizetőképességét,

b) a biztosítástechnikai tartalékok képzését és felhasználását,

c) a biztonsági tőke és a biztosítástechnikai tartalékok befektetési szabályainak betartását, az előírásszerű fedezet meglétét,

d) a személyi feltételekben bekövetkezett változások szabályszerűségét,

e) az üzletmenethez szükséges tárgyi feltételek a biztosító által meghatározott üzletpolitikának való megfelelését,

f) a módozattervekben foglaltak megvalósulását, a díjkalkulációk elfogadhatóságát, a biztosítási szerződési feltételeket és azok érvényesítésének jogszerűségét,

g) a biztosítottak (szerződők, kedvezményezettek) biztosító általi pontos, közérthető és időbeni tájékoztatásának a megvalósítását.

II. FEJEZET

A FELÜGYELETI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

107. § (1) A Felügyelet biztosítókat érintő ellenőrzésének eszközei:

a) a folyamatos ellenőrzés,

b) az átfogó ellenőrzés,

c) a rendkívüli ellenőrzés,

d) a felügyeleti biztos kirendelése.

(2) A Felügyelet a biztosítási alkuszokat és a biztosítási szaktanácsadókat érintő ellenőrzésre az (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott eszközöket használhatja fel.

(3) Ellenőrzés lefolytatására a Felügyelet dolgozóin kívüli külső szakértőt is meg lehet bízni.

Folyamatos ellenőrzés

108. § A Felügyelet folyamatosan ellenőrzi, hogy a biztosító, a biztosítási alkusz és a biztosítási szaktanácsadó tevékenysége megfelel-e

a) az e törvényben foglaltaknak,

b) a Felügyelet által kiadott engedélyeknek.

109. § (1) A Felügyelet részére a biztosító köteles

a) az éves beszámolón kívül évente egy alkalommal a biztosító tevékenységét értékelő belső, nyilvánosságra nem kerülő jelentést,

b) negyedévenként a biztosító tevékenységének legfontosabb jellemzőire vonatkozó - a nagykockázatokat és a nagykárokat is felölelő - gyorsjelentést

megküldeni.

(2) A Felügyelet a folyamatos ellenőrzés keretében az (1) bekezdésben foglaltak valódiságának vizsgálata érdekében jogosult bármely adatot, beszámolót, bizonylatot, vizsgálati anyagot, számviteli nyilvántartást, dokumentumot, okmányt (a továbbiakban együtt: irat) a helyszínen megtekinteni vagy bekérni, szóban vagy írásban bármilyen információt megkérni.

Átfogó ellenőrzés

110. § (1) A Felügyelet - szakmai felügyeleti jogkörében eljárva - ötévenként átfogó ellenőrzést köteles tartani a biztosítónál.

(2) Az átfogó ellenőrzés kiterjed a biztosító teljes üzletmenetére, az e törvény alapján kiadott engedélynek megfelelő működésre és az e törvényben előírt szabályok betartására.

111. § (1) Az átfogó ellenőrzés tartásáról - annak megkezdése előtt legalább harminc nappal - írásban értesíteni kell a biztosítót.

(2) Az ellenőrzést végző személy(eke)t megbízólevéllel kell ellátni. A megbízólevélnek tartalmaznia kell a vizsgálat tervezett időtartamát és tárgykörét.

112. § (1) A biztosító köteles az ellenőrzés lefolytatásához szükséges és alkalmas helyiségeket és egyéb eszközöket az ellenőrzést végző személy(ek) rendelkezésére bocsátani.

(2) A biztosító köteles az ellenőrzés végrehajtásához szükséges valamennyi iratot, dokumentumot átadni. Az ellenőrzést végző személy(eke)t a betekintés és megtekintés joga az e törvényben foglaltak betartásának vizsgálata során korlátlanul megilleti.

(3) A biztosító valamennyi dolgozója köteles a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben az ellenőrzést végző személy(ek) részére szóban vagy írásban a kért tájékoztatást megadni. Az ellenőrzést végző személy(ek) jogosultak - munkaidőben - a biztosító üzlethelyiségébe, munkahelyére bemenni.

113. § (1) Az ellenőrzést végző személy(ek) megállapításaikat az ellenőrzés lezárása után írásban rögzíteni kötelesek.

(2) A megállapításokat a biztosítóval az ellenőrzés lezárását követő 15 napon belül írásban kell közölni.

(3) A vizsgált biztosító a megállapításokra - annak kézhezvételétől számított 15 napon belül - észrevételeket tehet.

Rendkívüli ellenőrzés

114. § (1) A Felügyelet rendkívüli ellenőrzést akkor rendelhet el, ha

a) a biztosító első számú vezetője a Felügyelő Bizottság elnöke, a vezető jogtanácsos, a vezető biztosításmatematikus (aktuárius), a számviteli rendért felelős vezető vagy a könyvvizsgáló írásban bejelentést tesz, vagy

b) megalapozott gyanú merül fel arra, hogy a biztosítási szolgáltatások teljesítésének biztonsága veszélyben van.

(2) A Felügyelet elnöke a rendkívüli ellenőrzés időtartama alatt három napon belül jogosult az érintett biztosító első számú vezetőjét, a biztosítási alkuszi, vagy a biztosítási szaktanácsadói tevékenység irányítóját, illetve a biztosítási szaktanácsadót, annak akadályoztatása esetén teljes jogkörrel felruházott helyettesét személyes meghallgatás céljából a Felügyelet székhelyére berendelni.

115. § (1) Rendkívüli ellenőrzést lehetőség szerint munkaidőben a biztosítónál, a biztosítási alkusznál és a biztosítási szaktanácsadónál vagy a Felügyelet székhelyén kell lefolytatni, kivéve, ha fennáll annak a veszélye, hogy a vizsgálat alá vont iratokat megsemmisítik, vagy az üzleti tevékenység körülményét megváltoztatják.

(2) A rendkívüli ellenőrzést végző személyt megbízólevéllel kell ellátni, amelyben az ellenőrzés tárgyát meg kell jelölni, és amelyet a biztosító első számú vezetőjének, illetve a biztosító ellenőrzés alá vont szervezeti egysége - fiók, kirendeltség stb. - vezetőjének, a biztosítási alkuszi vagy a biztosítási szaktanácsadói tevékenység irányítójának, illetve a biztosítási szaktanácsadónak be kell mutatni.

(3) A rendkívüli ellenőrzést végző személy az ellenőrzéssel összefüggően a biztosító, a biztosítási alkusz és a biztosítási szaktanácsadó bármely dolgozójától, illetve a biztosítási szaktanácsadótól szóban vagy írásban az ellenőrzéssel összefüggésben bármilyen információt kérhet, a biztosító, a biztosítási alkusz és a biztosítási szaktanácsadó minden iratába betekinthet, azokról másolatot készíthet.

A felügyeleti biztos

116. § (1) Felügyeleti biztost kell kirendelni a 143. § (1) bekezdésében meghatározott szükséghelyzetben.

(2) A felügyeleti biztost a Felügyelet elnöke rendeli ki, és hívja vissza. A felügyeleti biztos legfeljebb kilencven napra rendelhető ki, de ez az időtartam a felszámoló kijelöléséig meghosszabbítható [146. § (3) bekezdés].

(3) Felszámolási eljárás esetén a felügyeleti biztos megbízatása a felszámoló kijelöléséig tart.

(4) A felügyeleti biztos megbízó levelében meg kell határozni feladatait.